Mélységes szomorúsággal és megdöbbenéssel olvastam a 777 cikkét, miszerint precedens értékű szigorítás történt a római katolikus szentmisék rendjében, elkerülendő a járvány terjedését. „A ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve” megtiltották:
- A nyelvre áldozást, helyette a kézbe áldozást teszik általánossá
- A szenteltvíztartók kiürítését, és a szenteltvíz használatának mellőzését
- Tömeges egyházi rendezvények esetleges megvalósulását
A fentiek mellett egyébként más, racionális terveket is tartalmaz a kötelező erejű intézkedéscsomag, melyekkel természetesen nem foglalkozunk érdemben.
A kézbe áldozás megjelenése és elterjedése, legalábbis a mai formájában – mely nem azonos az őskeresztények kendővel leterített kézbe kapott, majd onnan szájjal felett áldozási gyakorlatával – a hívek és a papság fokozatos hitehagyásának legszomorúbb tünete, egy jel, mely indikálja a lelki folyamatokat: a kiüresedett hívő életet, a saját hit igazságainak és az abból organikusan következő viselkedési elvárások meg nem értését, esetleg el nem fogadását, elbagatellizálását. Legnagyobbrészt az egyház mulasztása, hogy engedte betörni a „sátán füstjét” szent Testébe, mely idegen vírusként rágni, rombolni kezdte a drága testet. Ez egy folyamat, és ekképp is kell szemlélni. A torzulás, az elfordulás, kiüresedés nem azonnal megy végbe, sokkal inkább nagyon lassan, lépésről-lépésre, kompromisszumokkal. Először mindig relativizálással, a hitigazságok átértelmezésével, megkérdőjelezésével kezdődik, majd mind tovább és tovább megy, míg eljutunk a ma egyes országokban már bevett gyakorlatokig: bohócmise, templomcsupaszítás, gitáros misék, a szakrális terek világi, gyakran keresztényellenes tartalmakkal megtöltése a profit reményében, kényszerű megfelelési kényszer a genderlobbi, a protestantizmus és más, nem keresztény vallások felé, és hosszú még a lista.
De mi is a baj a kézbe áldozással? Aki eddig nem gondolkodott el a kérdésen, és vígan tenyerében „élvezte” a szent Testet, annak talán most szolgálhatok egy rövid magyarázattal. Krisztus teste ugyanis egy olyan, az emberi elme számára felfoghatatlan szentség, melynek a legkisebb, mikroszkopikus része, morzsája is drágább az egész univerzum minden bolygójánál, csillagánál és galaxisánál. Ez az elképzelhetetlenül nagy kegyajándék egyedül a római és görögkatolikus hívők jutalma tiszta hitükért, de nekik is rendkívül szigorú feltételek teljesítése szükséges az abból való részesüléshez. Állítom, hogy a mai katolikus hívek döntő többsége szentgyónás elvégzése nélkül járul a Szent Testért, így tudva vagy tudatlanul folyamatos szentségtörésben élnek. A görögkatolikusok áldozás előtti hitösszefoglalója így tanúskodik:
Ne váljék Uram ítéletemre vagy kárhozatomra a te szent titkaidban való részesülés, hanem lelkem és testem meggyógyulására. Hiszem, Uram, és vallom, hogy ez, amiben most részesülök, valóban a te valóságos és legtisztább tested s a te valóságos elevenítő véred. Kérlek, add, hogy ezeket méltóan vegyem magamhoz bűneim bocsánatára s az örök életre. Amen.
A fentiekből kitűnik, hogy a méltatlan vétel kárhozatára válik az azt vevőnek, így felelősségteljes imádat szükséges a szertartásos cselekedet végzésekor. Miért tiszteletlenség kézbe venni a Szentostyát? Az alábbi videó rendkívül gyakorlatias módon mutatja be, hogy a kézbe kapott szent Testről hány morzsa válik le, melyek – belegondolni is szörnyű – a padlón végzik. Mivel a pap keze fel van szentelve, így ő megfoghatja azt, de ha megfigyeljük mozdulatait, vigyáz a morzsahullás elkerülésére kezei szent Vérbe seprésével.
Az intézkedést egyelőre megúszták a görögkatolikus hívek, akiknél az ostya (kenyérkocka borba áztatva) állaga kizárja a kézbe áldozást, de a püspöki konferencia keresi a megoldást erre is.
Templomba rendszeresen járó katolikusként inkább tartózkodom a Szentáldozástól, mintsem méltatlanul vegyem magamhoz Krisztus testét, és erre bíztatom minden katolikus testvéremet is. Aki pedig lakóhelye alapján megteheti, járuljon szentáldozáshoz görögkatolikus templomban az intézkedés ideje alatt.
A másik korlátozás, amelyre ki kell térnünk az a szenteltvízzel kapcsolatos. Természetesen nem valamiféle csodaszerről beszélünk, sokkal inkább a hitet megerősítő, a használóját megtisztító folyadékról, melynek rendszeres, akár otthoni használata segít Isten jelenlétében élni életünket, és távol tartani környezetünkből a démoni befolyás megnyilvánulásait. Kishitűségre enged következtetni, ha valaki bármiféle vírushelyzetre hivatkozva fél megmártani benne ujjait, mintha szimpla csapvíz lenne.
A harmadik tárgyalt korlátozás, bár csak feltételes módban íródott, előrevetíti nagyobb szentmisék megtartásának tiltását, mely szintén arcpirító. Isten dicsérete elsőbbséget élvez ebben az esetben is, és a hitében szilárd katolikus embert nem fogja eltántorítani a vasárnapi templomlátogatástól.
A fentiek értelmében tanácsom olvasóink felé a következő:
- Látogassák továbbra is szorgalmasan a vasárnapi szentmiséket
- A megszentelő kegyelem állapotában lévők áldozzanak görögkatolikus templomban, vagy római katolikus templomban tartózkodjanak a szent Test MÉLTATLAN, kézbe vételétől, és végezzenek lelki áldozást.
- Használják továbbra is bátran a szenteltvizet otthonukban
Szívből remélem a tiltás mihamarabb visszavonásra kerül, és nem igazolódik be azon gyanúm, hogy ennek folyományaként méginkább háttérbe szorul a nyelvre áldozás gyakorlata templomainkban.
Légy hű mindhalálig!
Zöldinges.net – Csikós Gergő
